Aki régóta követi munkásságunkat tudja, hogy alapítványunk megálmodója Heni volt, aki a cicamentést 2012-ben kezdte a Minimentő Állatvédők Egyesületével, majd 2014 decemberében saját alapítványt hozzott létre, Liopold Macskaélet Állatvédő Alapítvány néven.

Rengeteg cica köszönheti neki, hogy ma már családban élhet. Azonban viselni mások tudatlanságának, gonoszságának, embertelenségének következményeit és az utolsó leheletünkkel is küzdeni egy ügyért amiben hiszünk, kimerítő tud lenni. Rettenetesen el lehet fáradni, bele lehet fásulni egy idő után, ahogy ez történt Henivel is, de szerencsére időközben jött Nóri és a Liopold lelke az elmúlt évek során egyre inkább az ő kezében összpontosult, majd 2022. decemberében hivatalosan is ő lett az alapítvány új tulajdonosa.

Látni egy sérült állatot felépülni, egy újszülött babát felnőni, leírhatatlanul jó érzés. Ezek az állatok hihetetlen hálával viszonozzák minden tettünket, szavunkat, a szeretet és gondviseles egész apró szikráit is. Sokszor szélhalomharcnak tűnik a csata, amit nap mint nap vívunk, de küzdünk, mert hiszünk abban, hogy a háborút megnyerhetjük és egyszer békében élhetünk egy szeretettel – és boldog bársonytalpúakkal – teli világban.

A két lenti videóban a 2022. nyarán - Janinak és Lacinak köszönhetően - elkészült kifutó.