Nóri

Koczka Nórának hívnak, 45 éves vagyok, végzettségem szerint magyartanár, valamikor aktívan dolgozó kutykozmetikus, jelenleg sporttal kapcsolatos irodai munkát végzek. 

Már kislány koromban macskáztam, folyton házat építettem nekik a nagyszüleim kertjében, pakoltam a téglát, raktam a tetőt, persze, sose épült fel teljesen, de milyen érdekes az élet, a jelenlegi cicaház pont ott készült el, ahol gyerekként építkeztem.

Aztán sokáig, 16 éves koromig nem lehetett saját cicám, az első, Hercegnő 13 évet élt velem, szívbetegség miatt hagyott itt. Közben kutyáim lettek, de mindig az utamba sodort az élet egy-egy cicát. Az első mentettem anyukámé lett, a második a testvéremé, a harmadiknál bajban voltam... Itt kezdődött Henivel, a Liopold megálmodójával és létrehozójával az ismerettségem. Tudtam, hogy dugig van macskával, így "csak" a segítségét kértem. Segített az anyagiakban, tanácsokat adott, mert innen már nem volt megállás, valahogy mindig találtam egy cicát. Volt sok veszteség, szomorúság, betegség, de rengeteg öröm, sikeres gyógyítások. Közben tudtam, hogy valamit ki kell találni, el kell őket helyezni...

Szerencsére a családom támogatott, mindenben segítettek: Édesapám megengedte, hogy a családi cég telephelyén - a Gyár utcában - cicaházam legyen, a sógorom a gondozás, etetés, takarítás egy részét átvállalta, Húgom és Édesanyám szintén, ahol tudtak, segítettek a kezdetektől és segítenek a mai napig. Ha kell cumiztatnak amíg én dolgozom vagy éppen orvoshoz viszik a cicákat, mert munkaidőben sajnos én nem nagyon tudok mozogni.

Időközben úgy alakult, hogy a megüresedett nagyszülői házba költözhettem, és gyermekkorom cicaház próbálkozásai valósággá váltak. Egy idő után a Gyár utcai csapatot hazahoztam a közben itthon is megalakult bandához. Egy picit egyszerűbb lett így az életem, nem kell munka után még plusz egy helyre mennem. Minden cica itthon van: bent a házban a sajátok és amikor vannak, a kicsik; kint a fűtött, kifutós cicalakban pedig a nagy csapat.

Nem mindig könnyű feladat reggel, munka előtt és este, egy ledolgozott nap után ellátni Őket, de itt nincs megállás, nincs hétvége, ünnep, nyaralás, van helyette rengeteg bújás, dorombolás, játék. Így telnek életünk napjai <3.

Edina

Simon-Varga Edina vagyok és míg Nóri - cicamentőként - a Liopold szíve, magamat a Liopold keze és lábaként tudnám leginkább jellemezni.

Rendszeres támogatóként kerültem a Liopold rajongói közé, majd Heni hosszas ostromlása után, amikor a sors is épp úgy akarta, átvettem a licitek szervezését.

Több mint 2 éve hoztam létre a Liopold licitek oldalt, amit azóta továbbfejlesztettem, a változó igényeknek, trendeknek megfelelően. Közben formálódott az alapítvány működése is, Nórival egyre többet beszélgettünk és megkért, hogy segítsek neki a közösségi médiában jelen maradni, mert neki egyre kevésbé jut rá ideje a cicák mellett, így másfél éve azokat a tartalmakat is én szerkesztem.

Jelenleg GYES-en vagyok, de két kézműves vállalkozást és a Liopoldot üzemeltetve, nincsen sok szabadidőm. Foglalkozásomat illetően diplomás közgazdász vagyok, de van fodrász szakképesítésem is és másodéves vagyok egy női divatszabó képzésen. Imádok varrni, nem véletlen, hogy a licitekre való felajánlásaim is zömével textiltermékek.

Nórival való együttműködésünk jól alakult, én nagyon megkedveltem őt (remélem mondhatom azt is, hogy egymást) és azt hiszem nagy dolgokra vagyunk hivatottak mi ketten! 2022 tavaszán találkoztunk először személyesen és azóta 3 havonta mindig szakítunk időt a találkozásra, ezenkívül hetente többször beszélünk telefonon is. Imádom a Liopoldos cicákat, már-már hazajárok hozzájuk ha Miskolcra megyek, ami számora felér egy terápiával.

Nórihoz hasonlóan én is mindig imádtam a cicákat, ezt valószínűleg Édesanyámtól örököltem, mert mióta az eszemet tudom mindig mentett cicánk volt: vagy a mamánál sajnált meg egy kinti, elesett kis lelket vagy épp a munkahelyén a gyárudvarban. Frici cicám, akit a gyárudvarról mentett, 18 évet élt velünk, családtag volt.

Felnőttként az első cicám egy szintén mentett kis cirmos volt, Jack. Sajnos rövid időt töltött velünk, kétévesen, egy valószínűleg veleszületett vérképzési betegségben vesztettük el. Borzasztóan megviselt, épp pár hónapos terhes voltam a kislányaimmal. Miután a férjem nagyon féltett, két héten belül két kidobott kiscicát - egy ikerpárt fogadtunk be, tekintettel arra, hogy mi is ikreket vártunk. Ők Pöttyös és Bendegúz. Nagyon picik voltak, sokat kellett gondoskodni róluk, de cserébe rengeteg szeretet adtak, pont akkor, amikor a legnagyobb szükségem volt rá. Szőrös és szőrtelen gyermekeim között így fél év korkülönbség van - a cicák most tavasszal, a lányaim ősszel lesznek 7 évesek.

Azt vallom, hogy előző életemben cica lehettem, mert hihetetlen módon vonzódom hozzájuk, nem ismerek náluk elbűvölőbb, vonzóbb lényeket és örülök, hogy nap mint nap támogathatom Nórit a munkájában, ahogy ezekért a kis bársonytalpúakért küzd <3.